November
Az Imaapostolság szándékai:
Egyetemes: Hogy azok az országok, akik üldözöttek és menekültek nagy számát fogadják be, segítséget kapjanak szolidáris tevékenységükhöz.
Evangelizációs: Hogy a plébániákon a papok és a laikusok együttműködjenek a közösség szolgálatában anélkül, hogy az elbátortalanodás kísértésének engedelmeskednének.
November 1: Mindenszentek FÜ (Parancsolt ünnep)
November 2: Halottak napja
November 5: Szent Imre herceg
„Az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és üdvözítse, ami elveszett.”
Október 30.: Évközi 31. vasárnap
A Szentmise olvasmányai:
-
Bölcs 11,22-12,2 – A mindenható és irgalmas Isten szeretettel teremtett mindent, az ő akaratából áll fenn minden, és kegyelmével, szeretetével betölti azt.
-
2Tessz 1,11-2,2 – A hitből fakadó tettekben, a jóra való törekvésben benne rejtőzik Urunk, Jézus Krisztus megdicsőülése. Törekedjünk erre, s nem veszítsük el kitartásunkat.
-
Lk 19,1-10 – A bűnös Zakeus, a vámos, bűnbánatot tartva, alázatosságot gyakorolva, örömmel fordul Jézus felé.
Örömhír
Milyen üdvözítő lenne, ha nyitott szívvel, hódolattal, és alázattal közelednénk vasárnaponként a templom felé, azzal a reménnyel, hogy öröm tölti majd el lelkünket a Jézussal való találkozásban. A hétköznapokból az ünnepi vasárnap felé haladva, majd a templom küszöbét átlépve mi is lehetnénk kicsit Zakeusok, akik kíváncsisággal tekintenek Jézus felé, akik várják jövetelét, akik a találkozás örömében bíznak. Mert Zakeus keres. Ül csöndben a fán, figyel, tekintetével vagy talán a szívével is a közeledő Jézust keresi. Nem gondol arra, hogy ettől majd megváltozik az élete, de figyel és keres. Felébred benne a vágy, hogy legalább lássa Jézust, akiről már annyi sok jót hallott, aki nem veti meg a bűnösöket sem. Jussunk el mi is arra a belső késztetésre, mint Zakeus, aki már úgy érzi, hogy nem magában hisz, hanem Jézusban, a szabadítóban. Még ha csak egy kicsit is, de látni akarja. És Jézus vele is csodát tesz. Az addig érzéketlen, bezárt szívet, megnyitja. Az emberek lenézik ezt a bűnös vámost, de Jézus meglátja benne azt az egyetlen bárányt, akit meg kell mentenie.
A vámos el sem tudta képzelni, hogy Jézus betér a házába, hogy az ő vendége lehetne. Csak látni akarta. Így aztán jóval többet kapott, mint amit remélt. S azt örömmel fogadta. Ezt kell nekünk is meglátnunk. Ha Jézust beengedjük az életünkbe, mi is jóval többet fogunk kapni tőle, mint amit remélünk. S törekedjünk arra, hogy a nekünk adott ajándékokat örömmel vegyük. Mert mindannyian rászorulunk Isten irgalmára. Amikor az ember saját erejéből, csak magában bízva akar mindig mindent megoldani, számtalanszor elbukik. Sokszor nem is látjuk, hogy azért nem sikerülnek a dolgok, mert mindent a magunk erejéből akarunk elrendezni. Pedig, mint ahogy Zakeus is, amikor Jézus erejét, szeretetét megtapasztalja, olyat tesz, amit előtte valószínűleg soha nem gondolt volna magáról. Szétosztja vagyonát a szegények között, jóvá teszi mindazt a rosszat, amit elkövetett. Szívének felnyitásával észreveszi a legszegényebbeket, és ő, a gazdag nekik ajándékozza gazdagságát. Mint ahogy Jézus. Ez már a jézusi tanítás és természet. Már nem az a fontos, hogy mások neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon másoknak. Odaadja mindenét, odaadja önmagát.
A tevékeny szeretet, a hitből fakadó tettek, a jóra való törekvés megtermi gyümölcsét. Üdvösség köszönt arra, aki megcselekszi mindazt a szolgálatot, amit Isten rábízott, aki állhatatosan kitart hitében. Jézus is keres bennünket, hagyjuk hát megtalálni magunkat, mint ahogy Zakeus tette. Tanulnunk kell ebből az evangéliumi jelenetből is. Krisztus melletti kiállásunk, helytállásunk bár sokszor áldozattal járhat, egy dologban azonban soha nem kételkedhetünk: Krisztus a végsőkig kiáll mellettünk.
Ő már áldozatot hozott a mellettünk való kiállásáért önmagát teljesen elveszítve értünk. Nekünk csak válaszolnunk kell rá, önmagunkra nem tekintve teljesen odafordulnunk Jézus felé. Ez a pillanat ünnep lesz, mert ekkor köszönt majd üdvösség a mi házunkra is.
Mindenszentek, Halottak napja...
November elseje a mindenszentek ünnepe, amit másnap a Halottak napja követ, Ilyenkor megholt szeretteinkre gondolunk, ellátogatunk a sírjaikhoz, hogy lerójuk kegyeletünket, és imádkozunk érettük. a lelki üdvösségükért.
“Ne legyen nyugtalan a szívetek! Higgyetek az Istenben és bennem is higgyetek!
Atyám házában sok hely van, ha nem így volna, megmondtam volna nektek. Azért megyek el, hogy helyet készítsek nektek.”
/Jn 14,2/
Szent Pál pedig így tanítja a Tesszaloniki híveket:
“Az elhunytak sorsáról nem akarunk tájékozatlanságban hagyni benneteket, testvérek, hogy ne szomorkodjatok, mint a többiek, akiknek nincsen reményük.
Ha Jézus, mint ahogy hisszük, meghalt és feltámadt, akkor Isten vele együtt feltámasztja azokat is, akik Jézusban hunytak el.”
/1Tessz 4.13-14/
Amikor halottainkért imádkozunk, akkor a feltámadásba vetett hitünket valljuk meg és irgalmasságot gyakorlunk az elhunyttal szemben. Az imáinkkal elért lelki javakat is értük ajánljuk fel. Ez pedig már amiatt is szükséges, mert soha nem tudhatjuk, hogy haláluk után szeretteink milyen állapotban vannak. Tehát az értük mondott ima személyes felelősségünk is.
Fekete István: Az ima
Az ima nálam nagyon régen kezdődött. Szinte emlékeim legelején. Ülök az ágyban és egy pár száraz, öreg kéz összefogja az enyéimet.
- Mondd, kisfiam...
És én mondtam utána az imát. Az ágy puhasága simogatott, az est zsongított, az álom a szemem körül járt és én mondtam az imát, és gyönge gyermeki képzeletemmel felemeltem lelkem az Istenhez.
Később - a diákévek kamaszos rohanásában - az ima a templomot jelentette, ahol elcsitultak a zűrzavaros vágyak, lassúra vált a lépés, tompán koppantak a szentelt kövek és az oltár előtt lobogó örökmécs mindig megmelegített, ha kinyújtottam feléje didergő kezemet. Ekkor már nem könyvből imádkoztam és nem is a régi kis imádságokat mondtam. A kivilágosodó értelem szavakat keresett, melyek újak, szépek voltak és csak az én örömömet, bánatomat, kérésemet vitték az Örökkévaló elé.
Aztán jött az előbbi világégés és mindig mélyen megrendített az imára zendült kürtök rivalgása s a térdre hullt harctérre induló századok halálos csendje, ahol szinte érezni lehetett az elhagyott otthonok felé szálló gondolatokat, aggódást, szeretetet, igazi imát, ami hangtalanul szárnyalt a halál felé induló férfiak lelkéből.
Ó, milyen kicsik és mégis mennyire férfiak voltak ezek a katonák, akik káromkodva ébredtek, káromkodva feküdtek és csak itt döbbentek rá, hogy az igazi kiállás hitben, vérben, fájdalomban, betegségben - és imádságban akár ezrek előtt a nyílt terek porában: az egyetlen és valódi férfiasság.
Aztán jött a zuhanás Trianon halálos völgyébe. Jött a megalázás, a szégyen, az elesettség, szegénység, járvány és jöttek az imák. Az egész nemzet megtanult imádkozni és nem szégyellték már a férfiak sem - egy-egy ,,szóra" - befordulni a templomba. Ezek a férfiak többnyire megjárták a harctereket és megtanulták, hogy egyetlen félelem örökös csak - nem halálfélelem, hanem az istenfélelem. És ahogy az imádság felé fordult a nemzet, úgy emelkedtünk ki a halálraítéltség posványából.
Amilyen csendesek lettünk, olyan hangos volt körülöttünk a győztesek páholya, és amilyen fennhéjázók voltak ők, olyan alázatosak lettünk mi, mert akkor éreztük már, hogy az alázatosságnál nincsen nagyobb a világon. És elhallgatott körülöttünk az erőszak süvöltése, mert halkan szólni kezdtek a kassai harangok és meghallhatták az egész világon, amikor a dómban a magyarok Te Deum-ot imádkoztak. Nagy, szent pillanatokban mindig az ima volt velünk, mellettünk, értünk. Nagy örömökben, nagy sírásokban, csendben és viharokban: ima, ima. És most mégis mind több helyen hallom, olvasom, hogy valaki imádja a lencsefőzeléket, imádja a karóráját, imádja a kirándulást és a táncot. Préda lett ez a szó, melyet magyar paraszttól sohasem hallott senki, és elkopott lassan, mint a kocsmaküszöb.
Mindenki ,,imád" mindent. A lovát, a szeretőjét, a nyakkendőjét... megszentségtelenítve egy szót, az emberi lélek néma himnuszát, tisztaság, a kérés, a vigasz, a félelem, az istenkeresés egyetlen, utolsó felkiáltását, amikor már nincs semmi, de semmi segítség, mentsvár, csak az ima.
Ne imádj hát mindent, édes Magyarom, ne szórd lelked aranyát, nyelved szépségét a rombolás disznai elé, ne imádj semmit, csak az Istent, mert nem tudod, milyen idők jönnek és nincs az a vihar, mely elpusztíthatna, ha veled van az imádság és veled van az Isten.
November 1-jén, Mindenszentek napján vasárnapi miserend lesz!
Sírkőszentelés a monostorapáti temetőben 15 órakor lesz.
A taliándörögdi temetőben 16 órakor imádkozunk,
A monostorapáti temetőben 17 órakor imádkozunk.
November 2-án, Halottak napján szentmisék:
Taliándörögd 16 órakor
Vigántpetenden 17 órakor,
Monostorapátiban 18 órakor.
Írta és szerkesztette: Tímár Ildikó Ágnes
