„Evezz a mélyre, és vessétek ki a hálótokat halfogásra.”
Február 7: Évközi 5. Vasárnap
A Szentmise olvasmányai:
-
Iz 6,1-2a 3-8 – Izajás vállalja az Úr által támasztott prófétai küldetést.
-
1 Kor 15,1-11 – Pál apostoli küldetésének lényege, hogy bár ő üldözte Isten egyházát, Isten kegyelme által kiválasztott lett az apostoli hivatásra és ő is ugyanazt az evangéliumot hirdeti, mint a többi apostol, mert Krisztus egy és ugyanaz, akiben mi is hívőkké lettünk.
-
Lk 5,1-11 – Lukács a csodálatos halfogásról számol be, amelynek olyan meggyőző ereje volt az apostolokra, hogy mindenüket elhagyták és követték Jézust.
Örömhír
Életünk útján többször kerülünk olyan helyzetekbe, amikor akár magánéletünk, akár munkánk során minden igyekezetünk, minden küzdelmünk hiábavalónak, eredménytelennek tűnik. Sajnos vannak időszakok, amikor lépteinket nem kíséri feltétlen siker. Kudarcaink láttán csüggedtek, olykor letörtek, szomorúak leszünk. Jézus talán épp ilyen elkeseredettséget látott Péteren. Érezte, hogy Péternek szüksége van arra, hogy szóljon hozzá. „Evezz a mélyre…” – mondta neki. S Péter, aki bizonyára kitűnő halász volt, és aki ennek ellenére egész éjszakai fáradságos munka után sem fogott semmit, Jézus szavára újra elindul. Kievez a vízre, fényes nappal. Jézus Szavára kiveti a hálót, s engedelmeskedve a parancsnak, olyan gazdag áldásban lesz része, hogy még a másik hajóban ülő társait is oda kellett hívnia, hogy össze tudják gyűjteni a rengeteg halat. Amennyiben Péter cselekedetét a magunk életére vetítjük ki, gondolkodjunk el azon, hogy amikor Jézus hozzánk szól, vajon mi tudunk-e olyan alázatosak, engedelmesek lenni, csüggedtségünkben is!, mint Péter volt? Mert ha igen, Jézus nekünk is megmutatja, hogy legszorongatottabb helyzetünkben is Ő velünk van, gondoskodik rólunk. A bizalmat, melyet Isten irántunk táplál, váltsuk tettekre, és a lelkünk legmélyére kivetett háló, a mélység csendjében békességet fog a felszínre hozni. Békességet és megoldást a sikertelenségből. Mert a mélységben van az igazi gazdagság.
A felszín tele van üres szólamokkal, semmitmondó, röpke pillanatig tartó élvezetekkel. Az ember hajlamos arra, hogy sokszor felületesen nézze a világot, de ez azzal jár, hogy sok mindent nem vesz észre. Sem az önnön életében, sem gyermekeinek, vagy barátainak, ismerőseinek életében. Ahhoz, hogy ez ne így legyen, mélyebbre kell eveznünk, időt, fáradságot nem kímélve. Még akkor is, ha ez hiábavalónak, vagy felesleges erőfeszítésnek tűnik. Legyünk bátrak, ne féljünk mi sem, munkálkodjunk közösen Jézussal, döntsünk mellette és a csoda bennünk, velünk is megtörténik. Az elköteleződés által az Úr Jézus épp ott fog bennünket gazdagítani, ahol mi már talán lemondtunk mindenről. Ne adjuk fel! – hisz erre hív minket Jézus. Ne laposodjunk el, ne fogadjuk el a felszínen úszkáló pillanatnyi örömöket. A kilátástalan helyzetben is érdemes újra elindulni. Mert aki ezt megteszi, és leevez a mélységekbe, Isten áldása fogja kísérni, és a hétköznapok csodáit is észre fogja venni.
Azt, hogy az Úr ott is velünk van, ahol a legkevésbé gondolnánk, ott gazdagít bennünket, ahol mi már talán lemondtunk mindenről. De azt is látnunk kell, amit Péter. Hogy bűnös, gyarló emberek vagyunk. Mindaz, ami jó és áldás az életünkben, az Isten kegyelme. Ha ezt felismerjük, akkor értjük meg igazán tanácsait, akkor válunk alkalmassá, hogy mi is tanítványai legyünk. S kövessük Őt. De hogy mit tudunk magunk mögött hagyni, miről tudunk lemondani, mitől tudunk megválni, függ attól, hogy meglátjuk-e, nyitott szívvel vagyunk-e iránta, értékeljük-e az Ő áldását életünkön. Életté tudjuk-e váltani. Péter meghallotta a hívást és tettre, életre váltotta. Emberek halászává vált, s utódai mind a mai napig követik példáját. De mi, vajon meghalljuk-e a hívást, s tudunk-e szívünkkel válaszolni, a kilátástalannak tűnő, feszült helyzetünkben a mélyre evezni, megtalálni a lényeget, s ezáltal megerősödve, másképp nézni a világot, sőt életté váltani a kapott áldást?!
A mi időnkben, a mi világunkban is szükség van Isten munkatársaira, akik megértéssel, belátással élnek, s a mélyben megtalált gazdagságot megosztják azokkal, akiknek szíve kemény, akik még nem hallják meg a hívó szót. A látszólag lehetetlent változtassuk lehetőséggé!
Február 10. - Hamvazószerda és a nagyböjt kezdete
Hamvazószerdával kezdődik a negyvennapos böjt, mellyel a katolikus keresztények Jézus feltámadásának ünnepére készülnek fel.
E húsvéti bűnbánati idő kezdetekor régi hagyomány szerint az istentiszteleten résztvevők homlokára a bűnbánat lelkületének külső jegyeként hamuból keresztet rajzolnak (hamvazkodás). Hamvazószerda a nevét a nyilvános vezeklés egykori formájától kapta: a vezeklők vezeklő ruhát öltöttek, majd hamuval megszórták őket. A hamu már az ókorban és az Ószövetségben is a semmiség és a mulandóság jelképe volt. Rómában a böjttel kezdődött a nyilvános vezeklők számára a kanonikus vezeklőidő. A liturgia-könyvekből tudjuk, hogy a tituláris templomokban és a bazilikákban külön pap állt rendelkezésükre, akikhez gyónni mehettek. Súlyos és nyilvános bűn esetén a gyóntató a hívőnek egy hamuval meghintett vezeklőruhát adott át. Ezután a hívőknek a pap által meghatározott kolostorban kellett a gyóntató által kirótt 40 napos vezeklést elvégezniük. Csak ennek végén vették vissza őket Nagycsütörtökön az Egyház teljes közösségébe. A 10. században aztán eltűnt a nyilvános vezeklés szokása. Ami belőle maradt, az a hamvazkodás ma is szokásos rítusa. Körülbelül a 11. század végétől ehhez az előző év Virágvasárnapján használt pálmaágak, (nálunk barkaágak) elégetésekor keletkezett hamut használják fel. A pap hamvazószerdán ezzel a hamuval rajzol keresztet a hívek homlokára – minden élet mulandóságának emlékeként – e szavak kíséretében: „Memento homo, quia pulvis es, et in pulverem reverteris – El ne feledd ember, hogy por vagy és vissza kell térned a porba.” Manapság a katolikus Egyházban nagypéntek mellett hamvazószerda az egyetlen szigorú böjti nap. E két napon az előírás szerint a híveknek csak egyszer szabad jóllakniuk és húsételektől tartózkodniuk kell.
A böjti időben az Egyház minden hívőt arra szólít fel, hogy bűnbánat, vezeklés és magábavonulás által készüljön fel Krisztus halálának és feltámadásának ünnepére. Már a niceai zsinat (325) ismerte a negyvennapos előkészületet Húsvétra. Példát erre maga Jézus adott, amikor a Jordánban való megkeresztelése után a pusztába ment és ott böjtölt, miként erről Máté és Lukács evangélisták beszámolnak.
Február 11. – Betegek világnapja
A Lourdes-i Boldogságos Szűz Mária napja
Február 12. Péntek 1600: Keresztúti ájtatosság Kapolcs Szentháromság Templom
Február 12-én 1700-kor
Biblia Kör
a Kapolcsi Könyvtárban
„Jézus a Szentlélektől eltelve otthagyta a Jordánt, s a Lélek ösztönzésére a pusztába vonult negyven napra.” Lk 4,1
Írta és szerkesztette Tímár Ildikó Ágnes
