Ősök Háza

Taliándörögd Plébánia

Itt járunk :: Hírmondó - Évközi 6. vasárnapCHAT

Évközi 6. vasárnap

Útravaló

Február 12.: Évközi 6. vasárnap

Február 14: Szent Cirill szerzetes és Szent Metód püspök, Európa társvédőszentje

„Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy megszüntessem a törvényt vagy a prófétákat. Nem megszüntetni jöttem, hanem tökéletessé tenni.”

A Szentmise olvasmányai:

Sir 15,15-20 – Isten adta az embereknek a törvényeket, akiknek megadatik, hogy az életet vagy a halált válasszák, de senkinek sem adott parancsot a rosszra.
1Kor 2,6-10 – Isten a bölcsességet öröktől fogva az ember megdicsőülésére rendelte.
Mt 5,17-37 – Jézus azért jött a világra, hogy az Ószövetség tanításait és parancsait tökéletessé tegye.

Elmélkedés:

A régi törvény tökéletesítése

Jézus hallgatóinak kezdettől fogva feltűnt, hogy az ő tanítása különbözik a törvény magyarázóiétól. Az eltérés kettős volt. Az írástudók az írott törvényt és a hozzá fűződő hagyományt értelmezték; többnyire abból a szempontból, hogy mikor kötelez és mikor nem. Jézus ellenben Istennek, mint atyának az akaratára hivatkozott. Másodszor az írástudók állandóan a hagyomány tekintélye mögé rejtőztek, Jézus ellenben úgy beszélt, mint isteni küldött, aki ismeri az Atyát és joga van újakat mondani. Ez a kettős különbség felkeltette a gyanút, hogy Jézus felforgatja az üdvrendet, amelyet a zsidók Istentől eredeztettek és változatlannak tartottak. Belenőttek hagyományaikba, és nem látták meg az ószövetségi törvény fogyatkozásait. Az Ábrahám utódainak szóló küldetést nemzeti kiváltságnak vették, azért az egyetemes üdvösség kérdése nem háborgatta őket. Az ő idejükben a tudományos, kulturális és társadalmi haladás nagyon lassú volt, ezért nem ébredtek rá, hogy a nomád-földműves életformára szabott vallásosság formái nem elégíthetik ki a magasabb élet követelményeit. Végül az írott törvény lehetőséget adott nekik arra, hogy a hangsúly a belső lelkület helyett a betűre és a külső formára tolódjék át. Jézus működése folyamán az ellentét egyre mélyült, míg végül szakadáshoz vezetett. Jézus azonban küldetést érez népéhez, és fel akarja világosítani őket arról, hogy szándéka nem a törvény eltörlése, hanem tökéletesítése, fogyatékosságainak a megszüntetése.

Máté itt a hegyi beszédben öt szembeállítással mutatja meg, hogy miben áll ez a tökéletesítés, ez a teljesség. Nem valószínű, hogy Jézus egy alkalommal és ilyen elsorolással fejtette ki a mózesi törvényhez való viszonyát, hanem alkalomszerűen tette megjegyzéseit. Az egyháznak az igehirdetésben azonban már módszeres igazolásra volt szüksége, ezért összegyűjtötték az adatokat. Itt tehát már a témaszerű tanítás ősi formáját látjuk. (…)

Jézus nem úgy tökéletesíti a törvényt, hogy az egyes előírások értelmét és alkalmazhatóságát boncolgatja, hanem úgy, hogy végérvényesen rendezi az embernek Istenhez való viszonyát. Az embernek bele kell magát élnie abba, hogy ő Isten gyermeke, szeretettel kell föltekintenie az Atyára, és egész lélekkel vállalni az engedelmességet. A régiek úgy tartották, hogy az Istentől akart üdvrend szilárd, hiszen az ő mindenhatósága és irgalmassága áll mögötte. Elfogultságaikban nem látták meg, hogy Isten maga időlegesnek szánta a mózesi törvényt s a régi szövetséget. A megváltáshoz és az üdvösséghez nem volt elég az, hogy a törvény mutatta az utat és figyelmeztetett a kötelességre, hanem magát az embert kellett alkalmassá tenni Isten szavának meghallására és akaratának teljesítésére. Az írástudók féltő gonddal kezelték és másolták a szent könyveket. Megszámlálták a betűket, nehogy egy is kimaradjon. Jézus ezt a képet veszi hasonlatul. Ő sem akarja, hogy akár a legkisebb írásjel, az i betű vagy egy vesszőcske elvesszen. Ő azt a teljességet akarja, amihez az egész régi szövetség csak előkészített. Meg kell tanulni szeretni az Istent egész lélekkel, embertársainkat pedig úgy, mint magunkat. Jézus nem akar azokhoz hasonlítani, akik alkudoznak a törvénnyel. A rabbik az emberek magatartásának jellemzésénél használták ezt a kifejezést, hogy valaki „nagy lesz az Isten országában” vagy „kicsi lesz az Isten országában”. Jézus olyan értelemben veszi át ezt a jellemzést, hogy az lesz nagy, aki a törvényt szelleme szerint tartja meg. Aki másokat is így tanít, az még nagyobb lesz. Tőle tehát nem kell félteni a törvényt. Azután ö példával megvilágítja, hogyan érti a törvény szellemének megtartását, illetve a törvény tökéletesítését.

1.Régi törvény volt pl. az, hogy ne ölj. Aki ölt, azt kellőképpen meg kellett büntetni. A törvény tehát legföljebb elriasztotta az embert a bűntől. Jézus szerint az ember már akkor is ítélet alá esik, ha haragot táplál embertársa iránt, hiszen az ártalom és a gyilkosság gyökere a harag. Isten uralmát akkor kezdjük elismerni, ha benső gondolatainkat és indulatainkat is hozzámérjük akaratához. (…) Isten előtt a bűnbánó és a békülékeny lélek az érték. (…) A keresztény erkölcstan azóta is hirdeti, hogy az okozott sérelmet jóvá kell tenni, azt nem lehet imádsággal vagy más jámbor tettekkel helyrehozni. (…)

2.A régi törvény tiltotta a házasságtörést. Jézus megbélyegzi azt, aki bűnös vággyal tekint más feleségére. A törvény szellemét az követi, aki uralkodik belső vágyain. (…) Magát a házasságot Jézus szentségi rangra emelte, hogy a felek erőt kapjanak a hűségre és a kölcsönös szeretetre.

3.A régi törvény tiltotta a hamis esküt és megkívánta annak a teljesítését, amit az ember esküvel ígért. (…) Jézus nem tiltja a komoly szándékkal tett esküt, de inkább azt ajánlja, hogy a beszéd legyen óvatos, megfontolt és kísérje a személyes felelősség. Ha igen-t mondunk, akkor teljesítsük, ha nem-et, akkor az fejezze ki meggyőződésünket. (…)

4.A régi törvény az igazságszolgáltatásnál a mennyiségi viszonzást írta elő: szemet szemért, fogat fogért. Jézus most azt hirdeti, hogy a rosszat igyekezzünk legyőzni jóval. Ez a kijelentés, hogy „ne szálljatok szembe a gonosszal”, eredeti értelemben azt jelenti, hogy ne támadással, visszafizetéssel akarjuk megfékezni a rosszat, hanem szelídséggel és nagylelkűséggel. Jézus nem akarja eltörölni a jogos önvédelmet és a hivatalos igazságszolgáltatást. De hirdeti azt a magasabb szellemiséget, amely bízik a jónak, a szeretetnek a vonzóerejében és gyógyító hatásában. (…)

5.Az ötödik szembeállítás annak a szeretetnek és nagylelkűségnek a kiszélesítése, amely már az előbbiekben is szerepelt. A hagyományos ószövetségi gondolkodás az emberekkel fennálló kapcsolatot így fogalmazta meg: szeresd felebarátodat, gyűlöld ellenségedet. Az Ószövetségben nincs olyan kifejezett parancs, hogy „gyűlöld ellenségedet.” De amikor nem volt pozitív parancs a megbocsátásra és az ellenség szeretetére, ott egyszerűen követték az ösztön szavát, amely a gyűlöletet sugallta. A qumráni esszénus szekta irataiban kifejezetten szó van arról, hogy akik nem tartoznak a világosság fiai közé, azokat gyűlölni kell. (…)

Jézus ezt a kérdést is magasabb szempontból nézi. Tudja, hogy olyat követel, ami az ember szellemi-érzéki természetét felülmúlja. Azért itt a mennyei Atyára hivatkozik. Az előbbi eseteknél még lehetett volna mondani, hogy a józan ész követelménye is. Az ellenség szeretetében azonban csak a hit igazít el. Ha nem hiszek Istenben, a megváltásban és a z örök életben, akkor ennek az életnek a kényelme, békéje és öröme az egyetlen érték, és semmi nem mond ellene annak, hogy megfékezzem azokat, akik veszélyeztetik érdekeimet. Ellenségének csak az akarhat jót, aki benne is Isten teremtményét látja. (…) Aki a jót jóval viszonozza, az még nem emelkedett felül az ösztönös mérlegelésen. Igazi erényt akkor gyakorolunk, ha a rosszért nem állunk bosszút, sőt alkalomadtán jóval viszonozzuk. De nem fölényesen, nem gőgtől vezettetve, hanem szerényen és a jó győzelmének tudatával. Ha így viselkedünk mások előtt, észrevesszük, hogy mi az örök életért és az Istennel fennálló barátságért tudunk áldozatot hozni, s ez esetleg gondolkodásra készteti őket. (…) Krisztus maga adott példát az ellenség szeretetére: életében és halálában egyaránt. (…)

Amikor a tömeg elé állt, az „én mondom nektek” kijelentésben nemcsak istenfiúi öntudata nyilvánult meg, hanem az a bíztatás is, hogy az ő segítségével elindulhatunk a tökéletesebb úton. Kimutatta azt is, hogy az erkölcsi rend célja nem egy fennálló jogrend öncélú megtartása, hanem az ember tökéletesítése. Olyan erkölcsi rendet hirdetett, amelynek alapja saját istenfiúi életszemlélete volt. Ő az Atyából táplálkozott, belőle olvasta ki teendőit. Egyszerre tökéletesítette előttünk az istenképet és az erkölcsi rendet. Szavaiból ma is kiérezzük, hogy ő valóban Isten országát képviselte, s csak ő képviselhette, mert ilyen tökéletességet senki más nem hirdetett és nem valósított meg

Gál Ferenc: Beszélgetések az Evangéliumról - részlet

Isten tízparancsolata

A Sínai-hegyen Istentől adott parancsok a valláserkölcsi élet örök érvényű alaptörvényei (Kiv 20). Az embernek Isten és embertársai iránti kötelességeit összegzi. érvényessége minden időben megmarad, mivel Jézus azt mondta: "Nem megszüntetni jöttem a Törvényt, hanem beteljesíteni" (Mt 5,17).

I.Uradat, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!
Istent felismerve első kötelességünk a benne való hit, a neki kijáró imádás; hódolat és dicsőítés, uralma kizárólagosságának elismerése.
II. Isten nevét hiába ne vedd!
Minthogy az ember gondolkodása és kimondott szava között szoros kapcsolat van, e hódolathoz hozzá tartozik Isten nevének (és általában az isteni dolgoknak) tisztelete.
III. Az Úr napját szenteld meg!
Istentől való függőségünket fejezzük ki azzal, hogy megtartjuk az Úr napját, ezt az időt (egész életünkkel együtt) Neki szenteljük, ugyanakkor a földi munkálkodás múlandóságát jelezve és a végső nyugalmat előlegezve munkaszünetet tartunk!

Az első három parancs Isten uralmának elismeréséhez vezetett minket. Csak ez biztosítja az ember tökéletes szabadságát. A Tízparancsolat második része (táblája) az embertársak iránti kötelességeket tartalmazza, összhangban a természeti törvényekkel:
IV. Atyádat és anyádat tiszteld!
Kapcsolataink közül első az, mely szüleinkhez fűz, hiszen életünket és felnövekedésünket nekik köszönhetjük. A szülői felelősség és a gyermeki tisztelet egymástól elválaszthatatlan.
V. Ne ölj!
Minden ember élete szent. Az egészség is Isten ajándéka. így kell őriznünk magunk és mások életét.
VI. Ne paráználkodj!
Az új élet nemzése éppúgy tiszteletet és védelmet kíván, mint az ember teste, s a szerelemben a másik felé megnyíló legbensőbb rejtett valósága.
VII. Ne lopj!
Az embernek a munkával szerzett tulajdonhoz, az életét biztosító anyagi javakhoz való jogát szavatolja ez a parancs.
VIlI. Ne hazudj, és mások becsületében kárt ne tégy!
Az emberek közti kapcsolatok legfőbb munkálója az emberi beszéd. E nagy adománnyal nem élhetünk vissza, nem használhatjuk mások kárára. A parancs a nyelvvel elkövethető legnagyobb bűnt is jelzi, s általánosságban is elénk állítja az igaz beszédet, mint Istentől szabott kötelességet.
IX. Felebarátod házastársát ne kívánd!
X. Mások tulajdonát ne kívánd!
Az igaz cselekedetek mellett az igaz érzések, gondolatok, vágyak is az isteni akarat teljesítéséhez tartoznak.