Kedves Ősök Háza Látogatók, Kedves Testvérek!
Tekintettel a járványügyi helyzetre, valamint a Veszprémi Érsekség rendelkezésére, a nagyheti liturgiát az előírt feltételek hiánya miatt nem tudjuk megtartani.
Húsvét napján, másnapján szintén elmarad a szentmise. Mindaddig így lesz Monostorapáti, Taliándörögd és Vigántpeted plébániák területén, amíg biztonságosan nem tudunk ünnepelni templomainkban.
Tisztelettel kérek mindenkit, hogy vegye komolyan a veszélyt, ne kezelje félvállról. Tavaly Húsvétkor sem tudtunk együtt ünnepelni, amikor nem volt ekkora veszély, most meg egyszerűen nem szabad kockára tenni magunk és mások egészségét.
Érsek úr kérése szerint kövessék a médiában a liturgiát, lehetőség szerint a veszprémi érseki közvetítéseket.
Imádkozzunk otthonainkban a járvány mielőbbi elvonulásáért, beteg testvéreinkért, és azokért a szeretteinkért, akik elköltöztek közülünk.
Imádkozzunk azokért is, akik a veszély idején teljesítik a kötelességüket és értünk dolgoznak.
Mindezek után és mellett áldott Húsvétot, türelmet és reményt, belső békét adjon mindnyájunknak a Feltámadott!
Amennyiben lehetőség lesz arra, hogy biztonságosan ünnepelhessünk együtt, tájékoztatni fogom a kedves testvéreket!
Illés Sándor plébános
(Megosztásaik során kérem hivatkozzanak a bejegyzés jelen forrására - félreértések elkerülése végett. Köszönöm!)
További információk: http://veszpremiersekseg.hu