„Juhaim hallgatnak szavamra. Ismerem őket, és ők követnek engem. Örök életet adok nekik, nem vesznek el soha, és senki nem ragadja ki őket kezemből.”
Április 17.: Húsvét 4. vasárnapja / A papi és szerzetesi hivatások vasárnapja
A Szentmise olvasmányai:
-
ApCsel 13,14. 43-52 – Pál és Barnabás Antiochiában elkezdte hirdetni az evangéliumot a pogányok között is, mert ezt a parancsot adta nekik az Úr: „ A pogányok világosságává tettelek, hogy üdvösségük légy egészen a föld végső határáig.”
-
Jel 7,9. 14b-17 – János, látomásában a királyi trónon ülő Bárányról beszél, aki juhait legelteti, az élő vizek forrásához tereli, és letöröl szemükről minden könnyet.
-
Jn 10,27-30 – Jézus arról beszélt tanítványainak, hogy juhainak örök életet ad.
Örömhír
János (a szeretett tanítvány) evangéliumának célja, amint ő maga írja: „Ezeket azonban azért jegyeztem föl, hogy higgyétek: Jézus a Messiás, az Isten Fia, és hogy a hit által életetek legyen benne.” (Jn 20,31) A három szinoptikus evangéliummal szemben ő nem feltétlenül kronologikus sorrendben írja meg evangéliumát, hanem inkább szabadon, a tanítói célzatnak megfelelően számol be az eseményekről. Például nem a születésétől, hanem a „kezdet”-től fogva mutatja be Krisztust, aki nem más, mint az „Ige” (Logosz), aki mindvégig jelen volt a világ teremtésénél (1,1-3), majd később testté lett (1,14), hogy hibátlan áldozati bárányként elvehesse a bűneinket (1,29). János leírásában, Jézus példabeszédei is inkább tökéletesen felépített allegóriák. Az allegória olyan szókép, melynek segítségével az ábrázolt események, személyek vagy elvont fogalmak kapnak egy második, rejtett jelentést, értelmezést. János pedig különös gondot fordított arra, hogy Jézus Istenségét igazolja, bemutassa. A mai vasárnap, amikor a papi és szerzetesi hivatások vasárnapját ünnepeljük, a jó pásztor alakja kerül előtérbe János evangéliumában. A mondanivaló mögöttes tartalmát itt akként értelmezhetjük, hogy Jézus, aki Péterre építette egyházát, aki útjukra bocsátotta apostolait, olyan megbízható példaképet állított önmaga által apostolainak, amivel alapjaiban meghatározta magatartásuk, hozzáállásuk alapjait. A jó pásztor őrzi, vigyázza a rá bízott nyájat. Meghallgatja bánatát örömét, segíti, ha szükségben van, lelki táplálékkal látja el, bűnei terhétől feloldozza, tanácsaival egyenesebbé teszi a boldogság felé vezető utat. Jézus, aki tökéletesen azonosul a feddhetetlen, jó pásztor alakjával, akin keresztül az Atyához jutunk, akitől örök életet kapunk pásztorokat rendel a nyáj mellé. Ezek a pásztorok pedig, a mai napig vigyázzák életünket. Azok, akik meghallják a hívó szót, maguk mögött hagynak mindent, csak hogy szolgálhassanak. De ne feledjük, hogy ők is csak esendő emberek. S amikor önző módon ítélkezünk, amikor mindent magunknak kívánunk, amikor túl sokat várunk el úgy, hogy magunk oly keveset adunk, jusson eszünkbe az evangélium folytatása: „ A zsidók ismét köveket ragadtak, hogy megkövezzék.” Mert tehetetlenségünkben, Isten nélküli életünkben, már nekünk sem marad más eszközünk, csak a kövek. Az értelmetlen hadakozás, a kövek mindig ott vannak akkor, ha nem értünk egyet. De csak rajtunk múlik, hogy megragadjuk-e őket, és megkövezzük-e vele az igazságtevőt. Vagy dönthetünk másképp. Dönthetünk úgy, hogy hallgatunk Jézus szavára. Isten által kapott szabadságunkban elhisszük-e, hogy ő ismer bennünket a legjobban? A papi, szerzetesi elhívásban tevékenykedő emberek a mai napig Jézus követése mellett döntenek. Minden napnak, minden reggelén, felébredvén az álomból felkészítik lelküket a szolgálatra. Ők még, ha olykor nehéz is megbirkózniuk a nyájuk problémáival, mégis igent mondanak. Adjunk hálát többek között kitartásukért, és imádkozzunk értük rendületlenül! S imádkozzunk azért is, hogy napjainkban is, minél többen tudjanak igent mondani Jézus hívó szavára, és legyenek alkalmasak erre a nem is oly könnyű szolgálatra. Világunk, itt a XXI. században, lélekben erősebb, boldogabb, és kiegyensúlyozottabb lenne, ha visszatalálnánk a szakrálishoz, ha nem pszichiáterekhez járnánk, hanem egyszerűen és őszintén le tudnánk tenni terheinket a gyónás szentségében. Kérdéseinkre már megkaptuk a válaszokat, csak meg kellene nyitni a szívünket azok meghallására!
Nagy Szent Leó pápa / Ima a jó papokért
Mennyei Atyánk, add meg papjaidnak szolgálatodnak kegyelmét.
Újítsd meg szívükben a szentségnek lelkét, hogy a tanítás, melyet nekik kell adniuk, példájukkal közelebb vigyen minket hozzád.
Szent Lelked ajándékaiból adj nekik, Urunk, okos szerénységet, bölcs szelídséget, mértéktartást, jóságot, szívbeli tisztaságot, lelki szabadságot. Töltsd el őket teljesen szentséges szereteteddel, hogy egészen a Tieid legyenek, és dicséretes módon éljenek, anélkül, hogy a dicséretet hajhásznák.
Add meg nekik a kegyelmet, hogy a lélek és test tisztaságában téged dicsőítsenek, szeretetben éljenek és szolgáljanak téged.
Te légy az ő dicsőségük, örömük, vágyuk, Te légy a szenvedésben vigasztalásuk, a kétségek közt tanácsadójuk, az igazságtalanságok között védelmük, betegségben orvosságuk.
Engedd, Uram, hogy a Te közösséged pásztoraival békességben éljenek, hogy egykor jól adhassanak számot működésükről, s az örök élet jutalmát elnyerhessék.
Ámen
Nagy Szent Gergely pápának az evangéliumokról mondott szentbeszédeiből
„Juhai tehát megtalálják a legelőt, mert aki Jézust egyszerű szívvel követi, az örökké zöldellő rétek dús füvéhez jut. A jó Pásztor juhainak legelője pedig nem más, mint a mindig viruló paradicsomkert lelki boldogsága. A választottak dús legelője ugyanis Istennek színről színre látott arca, amelynek véget nem érő és teljesen zavartalan szemléletében éltető táplálékkal töltekezik lelkünk.
Szeretett testvéreim, iparkodjunk megtalálni ezt a dús legelőt, hogy abban mi is részesedjünk a menny lakóinak örömére. Már maga az ott vigadozók boldogsága is hívogat minket. Buzduljunk neki, testvérek, éledjen bennünk újjá, tüzesedjék át a hitünk, és gyulladjanak fel vágyaink a mennyeiek szeretetére; aki így szeret, az már az ég felé menetel. Azokat, akik az égi haza örömét keresik, ne tartóztassa fel semmiféle akadály: hiszen ha egyszer valaki egy kitűzött cél felé tart, akkor e törekvéstől az út nehézségei már nem tántoríthatják el. De csábító kellemességek se térítsenek el bennünket, hiszen igazán oktalan az a vándor, aki egyszerre elfelejti, hogy hová is készült, mihelyt útján égi szép virágos rétet megpillant.”
Írta és szerkesztette: Tímár Ildikó Ágnes
