Március 19: Nagyböjt 3. vasárnapja
Március 20: Szent József, a Boldogságos Szűz Mária jegyese
Március 25: Urunk születésének hírüladása (Gyümölcsoltó Boldogasszony)
„De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, nem szomjazik meg soha többé.”
A Szentmise olvasmányai:
-
Kiv 17,3-7 – Amikor a nép zúgolódni kezd a vízhiány miatt, Mózes az Úr segítségével vizet fakaszt, hogy bizonyságot tegyen arról, hogy Isten közöttük van akkor is, amikor a nép kételkedik ebben.
-
Róm 5,1-2. 5-8 – Isten azzal „bizonyítja irántunk való szeretetét, hogy amikor még bűnösök voltunk, Krisztus meghalt értünk”.
-
Jn 4,5-42– Jézus Jákob kútjánál egy beszélgetés során rávezet egy szamariai asszonyt a személyébe vetett hitre.
Elmélkedés:
Ez a félreértés, sőt inkább félreértés sorozat Jákob kútjánál történik, ráadásul nem egy olyan asszony és Jézus között, melyet megszokott a Biblia olvasója. Ez egy olyan találkozás, amelyből adódó félreértések sokkolják Jézus tanítványait is. Az asszonyt, akinek hét férje volt, nem tekintette kifejezetten vallásosnak az evangélista, s ha valakinek kételye lenne csélcsap természetéről, akkor János diszkréten hozzá teszi, akivel most él az nem férje (18.v). Jézusnak az ilyen asszonnyal történt beszélgetése sokkolta a tanítványokat is, nem véletlen, hogy ezt a történetet a szinoptikus evangéliumok csendesen kihagyták a Jézussal kapcsolatos történetek sorából. Úgy gondolták, Jézus ugyan a bűnösök barátja, de azért nem kell túlzásba esni ennek illusztrálásában, jobb egy ilyen történetről hallgatni, talán rossz színben tüntetné fel a mestert.
János azonban mélyebbre látott, és úgy tűnik kellő részletességgel is rendelkezett amikor különösebb félelem nélkül rögzítette ezt a történetet. Nem félt a közvéleménytől, mert ő pontosan meglátta, hogy nem egyszerűen Jézus és egy bűnös nő párbeszédét rögzíti, hanem Jézus pedagógiáját, aki a félreértéseken keresztül vezet az igazságra. Joggal feltételezhetjük, hogy ez a beszélgetés modell értékű. Azt mondhatjuk, ilyen, „kérdve kifejtő” módszerrel tanított Jézus, feltámasztva az utcai ember érdeklődését az üdvösség elvont kérdése iránt.
Először is szóba állt azzal, akivel mások nem álltak szóba. Nővel, bűnössel, szamáriaival, vagyis túl lép az előítélet kategóriáin. Az Isten ugyanis nem rasszista, nem anti - feminista és nem képmutató. Sőt a további beszélgetésből az is kiderül, meglehetősen türelmes pedagógus.
Vizet kér, pontosabban „élő vizet” amely jelentett forrásvizet és olyan vizet, amely életet ad ez a kétértelműség az első félreértés oka. Vagyis amiről Jézus beszél az lelki italul, táplálékul is szolgál. De az asszony, nem kifejezetten „civil teológia”, nem áll rá sem a füle, sem a szája a szavak teológiai jelentésére.
A beszélgetés végén Jézus kénytelen a kétes szituáció feloldásaként elküldeni a férjéért. Amikor kiderül, az asszony számára ekkor válik világossá, Jézus pontosan tudatában van erkölcsi és szociális helyzetével, akkor, meglepetésében kiáltja ki ez a nőcske Jézust prófétának. Valójában a beszélgetés teljes mondandóját ekkor sem fogta fel. A beszélgető célja rejtve marad a beszélgető és a tanítványok előtt is, csak az evangélista János és a keresztény olvasó fedezi fel Jézus igazi szándékát.
Az én kérdésem, vajon az olvasó felfogja-e? Sőt tovább kérdezek, vajon Jézus mai hallgatója, vagy igehirdetésének mai hallgatója felfogta-e, miről szeretné őt meggyőzni Jézus? Elszoktunk attól, hogy Jézus nem gondolkodik, házas és elvált kategóriákban. Elszoktunk, hogy Jézus nem csak a templomba járókkal, hanem a magukat bűnösnek tartókkal is szóba akart állni. Sőt azok miatt jött, hogy örömhírt hozzon, az Isten nem a bűnösök ellensége, hanem üdvösségre tanítója és megváltója akar lenni.
Néha olyan érzésem támad, hogy a hívők szeretnék rabul ejteni az Istent. Talán szívesen imádkoznának így: „Uram csak azzal a bűnössel szóba ne állj! Inkább hallgass ránk, a te híveidre!”
Nehezen választjuk szét a bűnt és a bűnös embert. Nehezen tudjuk tiszta szívből elutasítani a bűnt, és lelkesen támogatni a bűnös ember megtérését. Pedig ez lenne a küldetésünk, ha Jézus követségébe akarunk járni. Különben mi, a követek rossz hírét keltjük Uruknak, aki Jákob kútjánál bemutatta a keresztény pedagógiát. Az emberek továbbra is azt gondolják, az Isten kedvét leli a bűnösök sanyargatásában. Pedig erről János másként írt. Ő szemtanú volt és bátor, aki a bűnös nő botladozó beszélgetésében is felfedezte azt, amit Mestere tudott, hogy ez a nő is, és minden bűnös, a férfiak is a megbocsátó Isten után vágyik. Őket nem gyógyítja a mi elitélésünk sem.
Forrás: Virtuális Plébánia /Dr. Benyik György 2005.
A bűnbánatról
Isten azt akarja, hogy minden ember boldog legyen. Aki teremtett minket, tudja jól, hogy mi segít, és mi gátol bennünket abban, hogy boldogságunkat meg- őrizzük, illetve boldogságra jussunk. Törvényeit ezért kaptuk, szeretetből. Mégis hajlamosak vagyunk látszat-boldogságokat keresni. Amikor Isten kegyelméből ráébredünk arra, hogy engedetlenségünk zsákutcába vezetett, azaz elkövetett bűneink rombolják saját és környezetünk életét, őszinte bánatra juthatunk: megszületik bennünk az elhatározás, hogy szakítunk a bűnnel, s hogy a bűnt nem akarjuk újra elkövetni. Változtatnunk kell életünkön: lemondunk dolgokról, amik bűnbe visznek, felszámolunk bűnös kapcsolatokat, függőségeket. Lehet, hogy félünk attól, hogy nem lesz ehhez elég erőnk, de az Úr, aki „az alázatos és töredelmes szívet nem veti meg” (Zsolt 51,19), ha kérjük, segítségünkre siet. Aki felfedezi tökéletlenségét, nem válik egyik napról a másikra tökéletessé, hanem alázatosságából fakadóan mindig erőt kap Istentől az újrakezdésre. Esélyt kapunk, hogy barátságunk erősödjön Istennel, a teremtett világgal és saját magunkkal. Mélyebben megismerhetjük rejtett kincseinket: a szeretetet, a gyümölcsöz ő egyedüllétet, a bizalmat, az imádságot, stb., azaz új és boldogabb életünket.
Forrás: A Katolikus Egyház Katekizmusa
Sík Sándor
A keresztúton
Megy a Jézus a Kálváriára,
Fejében a töviskoronája.
Véres rózsák verték ki a testét.
Megy a Jézus, viszi a keresztjét.
Most először roskadt el alatta,
Vad pribékek keze fölrángatta.
Szeges szíjak a húsába tépnek,
Borzalommal kísérik a népek.
Szeges szíjak, csontig elevenbe.
Jön az úton Szűzmária szembe.
A szeméből mennyek mosolyognak,
De szívében hét tőre pokolnak.
Nézi Jézust, nézi a keresztfát,
Azt a véres, verejtékes orcát,
Azt az Arcot, azt az édes-egyet,
Aki az ő testéből testedzett.
Kis Betlehem boldog éjjelében
Ő ringatta ámuló ölében,
Ő mosott rá, főzött és dagasztott,
Ágya szélén de hányszor virrasztott!
Ruhácskáit szőtte, fonta, foldta,
Haj pedig már akkor is de tudta … !
Ó hogy nézte távolodó képét,
Mikor elment, három éve, végkép!
Nézi most is, rogyadozó testtel,
Kicsi fiát a szörnyű kereszttel.
Nézi, nézi fátyolodó szemmel.
Megy a Jézus, utána a tenger.
Véres úton, végestelen hosszan:
Tenger ember, férfi, gyerek, asszony,
Véres tajték veri ki a mesgyét.
Valamennyi viszi a keresztjét.
Nem hiányzik senki sem a sorból:
Legelől a tizenkét apostol,
Utánuk a számolatlan ezrek,
Ködbevesző végtelen keresztek.
Ott piheg a sok mái szegény is,
Édesapám, édesanyám, én is!
Hétfájdalmas, nézz ide miránk is,
Krisztus Anyja, légy a mi anyánk is!
(1943)
Hírek
Március 24. 17:00 - Keresztúti ájtatosság Kapolcs
Írta és szerkesztette: Tímár Ildikó Ágnes
