Június 11: Szentháromság vasárnapja
A kapolcsi templom búcsunapja.
Június 13: Páduai Szent Antal áldozópap és egyháztanító
Június 15: Árpád-házi Boldog Jolán szerzetesnő
„Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy mindaz, aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen!”
A Szentmise olvasmányai:
-
Kiv 34,4b-6. 8-9 – „Az Úr, az Úr, irgalmas és könyörülő Isten, hosszan tűrő, kegyelemben és hűségben gazdag.”
-
2Kor 13,11-13 – „Urunk, Jézus Krisztus kegyelme, Isten szeretete és a Szentlélek közössége legyen mindnyájatokkal!”
-
Jn 3,16-18 – „Isten nem azért küldte Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem, hogy általa üdvözüljön a világ.”
"Te egyszülött Fiaddal és a Szentlélekkel együtt egy Isten és egy Úr vagy, nem személy szerint való egységben, hanem három személyben és mégis egyetlen lényegben. Így, amit isteni szavadra dicsőségedről hittel vallunk, azt Fiadról is állítjuk, a Szentlélekről is hirdetjük minden különbségtétel nélkül. Az igaz és örök istenséget úgy valljuk. hogy három különböző Személyt imádunk benne egyetlen lényegben és egyetlen fenségben."
-Prefáció a Szentháromság titkáról-
Elmélkedés:
A Szentháromság titkának kinyilatkoztatása
A keresztény istenfogalom legjellemzőbb sajátsága a Szentháromság titka. Ez a létezési mód felülmúl minden teremtményi elgondolást. Az emberi értelem magától soha rá nem jött volna, s miután a kinyilatkoztatásból megtudta, mibenlétét mégsem tudja megfejteni. Istenben az élet, az ismeret, a szeretet annyira eleven, annyira felülmúl minden bőséget, hogy csak három személyben, három énben nyilvánulhat meg. A három személy az Isteni életteljesség személlyé válása. Lehetetlen, hogy akár kevesebb, akár több személy lenne benne.
A Szentírás kifejezetten sehol nem állítja, hogy Istenben három személy van. De különféle utalásaiból ezt a három igazságot lehet leszűrni: 1. Amikor Istenről és műveiről van szó, gyakran említi az Atyát, Fiút és a Szentlelket, mint három különböző személyt. 2. Mind a három személy valóságos Isten, mert isteni sajátságai vannak. 3. Ennek ellenére a Szentírás kitart a legszigorúbb egyisten-hitben, és elveti az istenség sokszorozódásának bármiféle gondolatát. Az egyház elfogadott nyelvhasználata szerint az a végtelen tökéletesség, ami Istent Istenné zeszi, a természet. Aki pedig birtokolja ezt a természetet és általa cselekszik, az a személy. Ezekből az adatokból vonjuk le a végkövetkeztetést: Istenben három valóságosan különböző személy van, de az isteni lényeg, a természet egy és oszthatatlan. Három személy ezt a természetet birtokolja.
A Szentírás népies nyelven és módon fejezi ki magát. Nem emleget személyeket és természetesen nem használ filozófiai megkülönböztetéseket. Az igazi értelmet csak az összképből lehet kiolvasni. Az isteni személyeket az emberi személy mintájára jellemzi. Gondolkodást, önálló cselekvést tulajdonít nekik. Ebből fel lehet ismerni személyi jellegüket és különbözőségüket. A személyek istenségét azzal világítja meg, hogy kifejezetten Istennek mondja őket, vagy félreérthetetlen isteni működést állít róluk.
Nem szabad elsiklani afölött sem, hogy az újszövetségi szentírás nem annyira a Szentháromság titkát akarja kinyilatkoztatni, hanem inkább üdvtörténeti jelentőségéről beszél.
Az újszövetség nagy örömhírét Szent Pál így foglalja szavakba: „Krisztus által szabad útunk van egy Lélekben az Atyához” (Ef 2,18). Krisztus azért imádkozik, hogy az egyház egysége az Atyában és Fiúban való egység legyen (Jn 17,21). Szent János az egyház közösségét az Atyával és Fiúval való közösségnek mondja (l. Jn 1,3). A Szentírás tehát arra céloz, hogy a megváltás révén mát itt a földön kapcsolatba kerülhetünk a Szentháromság belső életével. A megváltás értékeléséhez szükség volt a Szentháromság titkainak kinyilatkoztatására.
Forrás: Gál Ferenc: Katolikus hittételek
Szentháromság
A világnak szétosztotta
Bor, s kenyérben önmagát.
Mert testévé lesz az ostya,
És a bor vérére vált.
Életét így sokszorozza
Ki legyőzte a halált.
Keresztjén az ember sorsa
Megváltásra így talált.
S mert igéje rendelé így,
Valódi az ostya-test.
Kegyelme a szívben érik,
Gyümölcsöt hoz a kereszt.
Feltámadjon a remény, hit,
S vigasztaló szeretet.
Kehely tükrözi a vérit,
Aki értünk szenvedett.
Szentháromság súlyos titka,
Hogy a Három mégis Egy.
S eggyé fogad – így tanítja,
Ha veszed a kenyeret.
Örök-Egybe térjen vissza,
Ki testével egy lehet.
S borban a kegyelmet issza,
Ki e földön vétkezett.
Részletek a kapolcsi templom(ok) történetéből
Minden valószínűség szerint Kapolcs legrégebbi templomát a pannonhalmi bencés apát építtette, az 1235-ben szentté avatott Erzsébet tiszteletére. Az építés éve 1236-37 lehetett. Ez az ősi templom bár a török időket átvészelte, és az oltár feletti Szent Erzsébetet ábrázoló freskó még 1771 körül is látható volt, végül végleg a protestánsok kezére került. Az 1662-63. évi nagy török hadjárat a virágzó Eger völgyét is pusztasággá változtatta. A Szent Erzsébet templom falai ugyan megmaradtak, teteje azonban leégett, bedőlt. A török másfél évszázados uralmának pusztításai és a protestantizmus megerősödése nagy feladat elé állították a veszprémi egyházmegyében is az új életre támadó katolicizmust. Kapolcson is történt kezdeményezés a protestáns tanok visszaszorítására, többek között Padányi Bíró Márton veszprémi püspök eltávolíttatott a templomból mindent, amit a protestánsok használtak, és engesztelő, megtisztító áldozatot mutattak be a templomban. Mivel azonban a kapolcsi katolikus híveknek nem volt saját plébánosuk, magukra maradván, az evangélikusok végül újra megerősödve elfoglalták a templomot.
1747-ben a katolikusok kápolnát építettek maguknak a temető szélén, a Szentháromság tiszteletére. S bár az 1771. január 10-én történt egyházi vizsgálat (melyre a templom bővítésének szándéka miatt volt szükség) szerint kétségkívüli igazolást nyert, hogy a kapolcsi Szent Erzsébet tiszteletére szentelt templom katolikus eredetű (nem is lehetett más), azt mégsem vették el az evangélikusoktól. A döntő ok az lehetett, hogy ekkor már állt az Eszterházy gróf által alapított Petendi plébánia temploma, ahová a katolikusok járhattak szentmisére, a lutheránusoknak viszont nem volt a környéken máshol imaházuk.
A petendi plébánia újjászervezésével a kapolcsi katolikusok is erőre kaptak, és az 1747-ben emelt kis kápolna kezdett szűknek bizonyulni. (Koller püspök Rómába intézett 1769-es jelentésében, „Capella in filiali Kapulch” – ról ír, ami bizonyítja a kápolna létezését.) A kapolcsiak is új, nagy kőtemplomot szerettek volna, mely vágyuk hamarosan teljesült is.
1781-ben megkezdődött az építkezés, és a templom 1782. év végére el is készült, Nemeskéri Kiss Pál veszprémi nagyprépost jóvoltából. A templom építőmestere a legnagyobb valószínűség szerint Hauensteiner Vencel, Fellner Jakab munkatársa volt.
A felépült templomot végül 1782. Advent 4. vasárnapján Zsolnai Dávid benedikálta, áldotta meg.
1783-ban kerültek megfestésre a templom freskói, és ugyanebben az évben két harangot konszekráltak a templom számára Veszprémben. Valószínűleg ezért került az 1783-as évszám az oldalbejárati ajtó fölé.
A templom orgonája 1784-ben, Szentháromság ünnepén szólalt meg először. A ma is látható templom tehát a temetőben épült fel, és a korábbi kis kápolna titulusára, a Szentháromság tiszteletére szentelték fel. Diadalíván olvasható: Deo uno ex trino. További Szentháromság szimbólumok még a templomban: az oldalbejárat fölött – egyenlő szárú háromszög, benne aeulus Dei – Isten szeme; valamint a sekrestye bolthajtásán.
- Porpáczi féle leírások alapján: ágnes -
Írta és szerkesztette: Timár Ildikó Ágnes
